2009. november 26., csütörtök

Ehh...

Teszt!
Teszteltem az állítólagos barátaimat. Nem is mondanám azt hogy ez igazi teszt volt mert hát csak annyi az egész hogy ugye nem mentem suliba egész héten, sőt msn-en sem voltam. Senki fel nem emelte a telefont hogy éleke még vagy halok, sőt még e-mailt sem írtak. Annyira jól esik az ilyen dolog!
Nagyon nem szeretem a kétszínű embereket pedig nagyon sok van belőlük körülöttem.
Anniyra rossz volt mikor tegnap csintem egy uj msn címet, egy olyat amiből szinte sztem rögtön rá lehetett jönni hogy ki vagyok rögtön felvettem kb 5 embert ebből egy volt az aki megismert hát tök jó. Pedig egy csomó ismertető jegyet is mondtam magamról, miközben beszélgettem velük, de ez sem volt elég. Nem tudom lehet hogy én reagálom túl de olyan jó érzés ezeket leírni.
Jobb mintha valaki elkezdene kérdezősködni.
Kétszínű lennék?
Nem hiszem de muszáj volt eme költői kérdést feltennem. Már-már néha azon tűnődöm jobb lenne megszűnni nem is vennék észre h nem vagyok. Lacika ugyan mondta hogy ne beszéljek hülyeségeket de ami ellen nem tudok tenni azok az érzéseim. Olyannak mutatom magam amilyen egyáltalán nem vagyok. Nem vagyok én állandóan mosolygós, jó kedvű ember. Amilyen vagyok; pesszimista, letargiás. Lehet hogy ez is az oka hogy senki nem ismer? Talán 2 ember mind2 fiú és mind 2 Laci és mind2 1 évvel fiatalabb nálam. Nem ismerik egymást :D!
pussz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése