hát ugye szalagavatóra próbálunk, hozzá kell tenni topi a párom.
negyed 6-tól negyed 7-ig.
előtte anitával elmentünk neki ruhát próbálni az Évához, kiis választottunk egy törtfehér ruci, sztem szép~
már 5 óra múlt, topi sehol.. mondom frankó.. tuti nem jön el meg hasonlók. megjött sáfrán és kérdeztem tőle hogy hol van roli és mondta hogy a papája bekerült a korházba meg trallalala
fúú mondom oké akkor elkönyveltem hogy tuti nemjön.
sáfrán telefonja csörög.. valami folytán megéreztem hogy roli az és eljött *-*
annyira meglepődtem, de nagyon örültem neki ("=
persze mondtam neki hogy nem kellett volna jönnie hogy ilyen történt. de mondta hogy nem akart cserben hagyni. meg már nagyon be volt sózva nagyon aranyos volt. :)
persze tánc közben nem tudtam a szemébe nézni annyira zavarban voltam :3
nagyon várom a következö táncit~
2010. szeptember 17., péntek
2010. szeptember 10., péntek
eső~
akkora eső volt ma hogy térdig ért a suli előtt... nem volt semmi.. miniszoknya meg kicsipipő, és kittike örül ha nem fázik meg :3 az úton is akkora volt a víz hogy az autók kerekének a feléig biztos felért:3

annyian tömörültek a noszlopyba vizesen hogy alig maradt egy kis talpalatti hely.. de láttam egy olyan helyes tűzoltót, de az volt a baj hogy nem tudtam a vezeték nevét elolvasni csak annyit hogy Tamás... meg hogy kiskunhalasi tűzoltó... de ez nagyon kevés..:D hát gondolkoztam már a tűzoltói hivatáson, mert ott sok a helyes pasi de le kell hogy tegyek róla mivel irodán kívül máshova nem vesznek fel mert lány vagyok.. ezt a nemi megkülönböztetést:/
és még mindig esik..
szeretem az esőt, ilyenkor bármilyen kedv megengedett, mert ha ilyenkor vagyok lehangolt, sem kérdezik meg mi a baj mert hát az időjárásra bármit rá lehet fogni..
chuu~
idén:

2 éve:

2010. június 14., hétfő
diák nap.
fúúúh. utcsó nap a 11.es tanévből.. el sem hiszem. hát nem semmi volt :D
karaoke, paprikás kumpi, rengeteg nevetés meg beszélgetés meg hülyülés~
pont ilyennek kell lennie egy utcsó napnak*-*

2010. május 27., csütörtök
ervin.
basszus nem igaz~
valahogy mindig ugy érzem hogy megbántok valakit. de tökre nem szándékosan tényleg nem. bombáz myvipen levelekkel hogy így szeret meg ugy szeret.. meg hogy nem hisz semmilyen pletykáknak meg hasonló szövegek. egy évvel fiatalabb oké, de nem is ez számít hanem az hogy annyira gyerek. mmint agyilag...
nem tudnám elképzelni.
egyébként mióta bevallotta hogy szeret meg ilyenek, és volt a kis myvipes csevej meg a visszautasítás, azóta nem beszéltem vele ugyhogy nem tudom mivan~

2010. május 17., hétfő
2010. május 14., péntek
szöszi.
van egy írtó cuki szöszi srác. egy évvel fiatalabb nálam. Lacus osztály társa.
olyan kis aranyos~
hát valahogy mindig sikerül megbámulnom feltünöen, *u* anitától rám ragadt, de nem baj "."
1- ülünk csajokkal a focipájánál a betonon, jön dohiból, el megy előttünk, ugy hátra néztem *utána* hogy majd hanyatt estem és vissza nézett c: nem volt cink kicsit sem xD
2- noszlopyban hajnussal ülünk a padon nagyban magyaráz én meg el bámulok a feje mellett hátra hátra nézeget hogy kit bámulok de a kis vaksi távolra nem lát, és mutogatnom kellett és pont akkor nézett felénk mikor én rá mutattam c:
3- előző folyt. kerültünk, direkt arra mentünk a buszunkhoz hogy elmenjünk előtte, engem meg elkapott a röhögőgörcs miközben legeltettem a szemeim xD zavarában szegénykém nem tudta már hogy hova nézzen :D hajnus hátra nézett mondja nekem: cuki a mosolya... mondom mi van? C: és mondta hogy elmosolyogta magát... hát nem édeeess?*u*
4- folyt folyt. szállnánk a buszra de én még mindig visszább visszább mentem még egy utcsó pillantásért xD és előre hajolt ugy nézett kis cukorborsóm *m*

UPDATE: 10.06.20. bejelöltem isminek->vissza igazolt->fel vett msnre-> beszélgetünk-> már az együtt alvásról beszéltünk-> szem. üzije: (L)(L)Kincső(L)(L)
azt köszi...
2010. május 10., hétfő
topi.
Külön post kell neki, mivel akkora az egója hogy egy kis bekezdésbe nem férne bele.
Egyébként már tökre kiábrándultam belőle, ŐSZINTÉN.
Ezt fontosnak tartottam közölni. Mivel egyszer csak egy olyat ír msn-en hogy mondhatna-e valami bizalmasat? Én meg mondtam hogy persze.. erre lelépett kajálni és álítólag bealudt és vagy 3-4 napra rá *én nem voltam gépnél* írja hogy:
szoval csak annyit akartam mondani a multkor
hogyha nem lenne barátnőm csak veled álnék szóba ;)
aranyos mi?..
tök mindegy, valahogy a minap azon gondolkodtam hogy csak bemesélem magamnak hogy már nem szeretem. mert valamit még mindig érzek iránta.
valamelyik nap beszéltünk megint és valahogy a foci vb-re került a szó és mondtam neki hogy nem szeretem a németeket de az "utálom" szót használtam, és közölte hogy részben ö is német és hogy akkor őt is utálom? meg hasonlók, és mondtam neki hogy nem, őt nem utálom hanem szeretem.. egy kis hatás szünet után beböktem neki hogy csak mint barátot és utána mondta hogy ö is
nah most jaah..
UPDATE: 10.07.14. kiment németbe július elején de myvipen az adatlapom nézegeti *m*

2010. április 30., péntek
iee.
Jujj hát nem bukok meg *-*
Kettes lett a matek TZ-m és négyes a marketingem. Jaaj én egy zseni vagyok.
Hát igen névnap. Had ne mondjam senki nem köszöntött fel. Még anyám is elfelejtette. Apu küldött egy sms-t oszt annyi. De legalább ő. (:
Az osztályon belül ez a felköszöntősdi is úgy történt hogy valaki megszólalt h bn a Kittiknek mert ugye négy van az osztályba és kész. Meg aztán a Kittik mondták egymásnak hogy bn. Ennyi..
next post>>

UPDATE: 10.06.30. Boncsim is küldött sms-t csak azért felejtettem megemlíteni mert pont másik telefonom volt meg sötöbö
ARIGATOU BONCSI
next post>>
2010. április 25., vasárnap
para.
Basszus annyira parázok matektól meg marketingtől..
F**m megfogok bukni, de nem akarok.. Nagyon gáz lenne. Most ha megukok akkor hová bukok, heggesztőnek vagy mi a f**? Ez így nagyon király. Jó matektól még annyira nem is félek mint marketingtől, mert a marketing tanár utál, de ez az érzés kölcsönös.:D Szal kicsit felejtős a nénike.
Nah majd lesz valami.

2010. április 21., szerda
days.
Térjünk vissza a hétköznapokra. Papp egy hülye. Írt egy mailt vipen hogy mennyire utálom őt meg hasonlók. Közöltem vele hogy olyan nagyot nem vétett hogy utáljam, erre a válasza az volt hogy jó lenne néha beszélgetni meg hasonlók. Mondtam neki hogy semmi akadálya hogy beszéljünk, de letöröltem és letiltottam msn-ről szal ha akar dumálni akkor megoldja^^.
Olyan kis gonosz vagyok:D
Nah dehát Papp nem beszéd téma..
next post>>
Olyan kis gonosz vagyok:D
Nah dehát Papp nem beszéd téma..
next post>>
2010. április 12., hétfő
lm.c
10/04/10
Olyan szép ez a dátum.
Annyira tetszik:O
Jaajj hát végül eljutottam LM.C koncira:O
De úgy hogy konci előtt két nappal szólt Niki hogy nem ekll neki a jegy és hogy nekem adja és hogy vonjuk le belőle a tartozását sötöbö.
Közben őmeg nem fizette ki Bonnienak kicsit égett a pofámról a bőr mert úgy volt h kifizeti és a különbözetet odaadom neki.
Ez kis aranyos.
Hát stílusosan ez ugye egy szombat esti program, és anyucit szombat délelőtt gyóntattam hogy engedjen már el meg minden és egy szóra elengedett, bár nem szivesen, mert féltett, de ez érthető.
Nah szal végülis vele mentem fel Pestre mert ő ment Dürer-be. *és halkan megjegyzem nincs pénze.* Igen de én nem szeretek áskálódni ő tudja.
Szóval megyünk, megyünk beszélgetünk, hülyülünk.
"Ne menj már a koncertre el." "Mért ne mennék.. meg hát már Bonnie-val le van beszélve."
Olyan kis édesen kérlelt hogy menjek el vele Dürerbe Bonnie-t meg hagyjam jóformán faképnél.
De elhatároztam magam hogy Bonnie fontosabb mint a Dürer.
Így elmagyarázták hatan is hogy hogyan jutok el a Diesel club-ba végül, furán kinéző embereket láttam meg ésss ott volt. (: Éjjen nem vesztem el. xD
A bejutás még kicsit necces volt, ugyanis nem nálam hanem Bonnie-nál voltak a jegyek xD. És ő meg már bent volt mert reggel 6kor kiment a Dieselhez xD
Kis fangörl. mondjuk ha pesti lennék én is simán kint lepzselnék már tök korán :O
Nah de nekem nem ezt a lapot osztották:D
Szóval egy csomó vh ide-oda küldözgetés után megtaláltuk egymást Boncsival.
Bementünk tatyó le. Utána. "Úristen hogy jutunk oda be xD"
Hering effectus.
De úgy a közepe tájára sikerült bepréselnünk magunk. Majdnem egy órát levegőnélkül "lebegve" vártunk vártunk ésésésésés..
elkezdődött..
Bejöttek a szimpadra, szép libasorban(:Denki-man-> Aiji -> Maya.
Ekkor hatalmas őrjöngés visítozás sikítás.
Velük ordibáltam és sikítoztam. Utána csak álltam és bambultam.. és nem akartam elhinni hogy ott vagyok. Lehetetlen. Én itt. Annyira álomszerűnek tűnt az egész hogy szinte pislogás nélkül álltam vagy két percig.
GHOST HEART-tal kezdték és utána egy kis magyarral folytatták.:P
Maya-tan egy párszor köszöngélt h 'sziasztok' utána egy kis magyar angol 'sziasztok again' vagy valami ilyesmi nem tiszta a kép.
Háhh meg a Nipponos 'Budapeszto' (: meg volt egy 'Örülök hogy itt vagytok' meg egy 'köszönöm'.
Óriási nagy szenvedések, és kísérletek árán kimondta hogy 'szeretlek'. Nagyon örülhetett hogy kimondta mert vagy 2x biztos megismételte (:
Maya aztán átadta a mikrofont Aiji-nek. Sexy köhintés után mondott valamit amire nem emlékszem mi volta az de arra igen hogy tisztán és érthetően mondta. :o
Ezután vízlocsolás powa~ maya -üvegből, és utána úgy hogy a szájába vette a vizet és kiköpte ránk, rengeteg cseppje eltalált:o- aiji- há a drágám elég perverz mert hát nem hagyhatta ki.. ugy locsolta a vizet h ááá úgy nézett ki mint aki épp kiveri X'D hát igen az én kis drágaságom :P
Maya kérdezgetett valamit amiről emlékem elveszett.. de azt tudom hogy ordibáltam a választ a többiekkel.
Maya egy kisidőre eltűnt :o Aiji maradt és ő csak nézett.. egyszer csak mindenki elkezdte a nevét üvöltözni.. olyan volt mintha zavarban lett volna lehet zavarban is volt :o a lényeg hogy ejtett egy szelid pirulóslányos mosolyt olvadoztam:'o
Valami rémlik olyanról is.. mintha Aijit megitatta volna Maya.. igen xD tisztán emlékszem :o ooooh*leolvadtam a székről*
Rengeteg számukat eljátszották, és Maya olyan szinten elfáradt hogy majdnem leszédült a szimpadról de összeszedte magát eljátszottak még egy számot és lementek a szimpadról:'(
De a fangörlök kitartóak voltak velem egyetemben:o és üvöltöztük hogy 'encore' meg 'lm.c' meg 'aiji' meg 'maya' meg 'Rock rock the LM.C' meg isten tudja még miket ééés vissza térteeek:o
Denki részeges:O mmint alkesz :p
De nem olyan vészesen:P Maya hozott egy doboz Dreher-t és felbontotta és Denki megitta egyhúzásra és mindenki hangosan bíztatta.. Maya már el akarta tőle venni de nem adta oda neki hanem kiitta az egészet:o x'D
De olyan aranyos volt ahogy meghúzta xD
Itt egy kép kimaradt de a tömeg kívánságára a Boys & Girls öt énekeltük illetve játszották el mert ugyanis megkérdezte hogy melyik a kedvenc számunk.
Nem kérdés hogy az utolsó szám mi volt .. természetesen a Rock rock the LM.C a szám végén pengetőket hajigáltak szét..
egyet sem kaptam el:o
Volt egy japó csávó aki magyarul tanul és ő tolmácsolt nekünk *Hajime* Maya mondta ő fordította magyarra.. de az az akcentus..ooohw megkellett volna zabálni:o a végén fényképezkedtem is Haji-val:p

Aiji keveset beszélt de a végén szóhoz jutott ő is és mondta hogy nagyon nagyon boldog.
és vége lett :(
felejthetetlen csúcsszuper volt az biztos.
az utcsó villamost vártuk. had ne mondjam hogy nem egy lm.c sel mentünk együtt és hülyültünk xD volt két csaja akik kikukázták a kicsomagolatlan pilótát és körbekínálták a villamost xD
leszálltunk elsétáltunk nem tom hova eljött értünk boncsi anycija.
hozzájuk értünk.. és fúú milyen szép nagy házuk van :)
még vagy egy órán keresztül beszélgettünk anyukájával.
utána felmentünk lefeküdni de valahogy nem volt alvókánk és vagy két órahosszán keresztül még dumáltunk :o
reggel volt még egy élménybeszámoló szerű meg meg kajoltunk utána kimentünk a vonathot ésén hazajöttem
boncsi hiányzol
UPDATE: aiji azt írta az lm.c blogba hogy felejthetetlen volt a mo-i konci és hogy biztos jönnek még *-*
2010. április 9., péntek
hai.
igen igen. sorrí. ez vagyok én. de most bepótolom 2 hónap eseményeit fogom most pár bejegyzésbe összehozni. főként pasikról ismét xD és barátokról.
de atyaúristen mi történt velem!?ez nagyon nagy stílus váltás lett :D
az egó a fejlécről vissza húzódott és egy gyönyörű idézet vette át a helyét, ami egy Cecelia Ahern nevű hölgytől származik. a blog címe is megváltozott 'van pár pillanat, amiért megéri élni.' ezt pedig egy favtól idéztem. aki nem találja ki az nem barát.(: najóó segítek The Grenma :P nos sztem ez egy kis szösszenetnek beszéljenek megfelel, tovább a next post-ok:P

2010. március 31., szerda
otokonoko.
szóval mondtam ugye Rolinak hogy mást szeretek. elkezdett kíváncsiskodni hogy kit. de nem mondtam meg neki mert húztam az agyát hogy ismeri, meg sötöbö. és végül Anitával megbeszéltük hogy ő Atesznak bevallja hogy mit érez iránta én meg Rolinak.
namármost. elmodtam. tudom hogy barátnője van nem is számítottam másra. focista.
és azt mondta hogy nem érti hogy, hogy szerethetem amikor nem is ismerem. mondtam neki hogy elhiheti hogy nem most pattant ki a fejemből. és hogy nem tehetek róla. meg hogy azért sem érti mert hogy én olyan helyes lány vagyok meg lökte a szokásos dumáját.
oké.. elköszöntünk egymástól.
másnap ellógtam angolról annak reményében hogy összefutok vele, persze azt hangoztattam hogy pont az ellenkezője miatt lógtam el. és persze megláttam a Noszlopy-ban. Anitának mondtam hogy menjünk el arra.. és kérdeztehogy biztos jó ötlet-e. én mondtam hogy igen, közben tudtam hogy nem. elmentünk felé és mintha csak akkor vettem volna észre úgy mentem oda hozzá köszönni. elkezdtünk beszélgetni anita addig lelépett Fekiékhez.. hát ez mondjuk mindennek mondható volt csak beszélgetésnek nem hisz olyan kínos volt számomra az egész felállás. kb olyan 10-15 percet beszélhettünk utána anitát ki kellett mentenem Fekiék marhulásiból.
ma emesenen megint úgy köszönt el Roli hogy "hercegnőm nekem most mennem kell" én meg csak poénból "hercegemnek" szólítottam. és visszaírt egy olyat hogy "ezentúl én leszek az ő hercegnője". a fene tud kiigazodni rajta. az összes pasi ilyen? vagy csak a focisták vagy vááá?
next post
namármost. elmodtam. tudom hogy barátnője van nem is számítottam másra. focista.
és azt mondta hogy nem érti hogy, hogy szerethetem amikor nem is ismerem. mondtam neki hogy elhiheti hogy nem most pattant ki a fejemből. és hogy nem tehetek róla. meg hogy azért sem érti mert hogy én olyan helyes lány vagyok meg lökte a szokásos dumáját.
oké.. elköszöntünk egymástól.
másnap ellógtam angolról annak reményében hogy összefutok vele, persze azt hangoztattam hogy pont az ellenkezője miatt lógtam el. és persze megláttam a Noszlopy-ban. Anitának mondtam hogy menjünk el arra.. és kérdeztehogy biztos jó ötlet-e. én mondtam hogy igen, közben tudtam hogy nem. elmentünk felé és mintha csak akkor vettem volna észre úgy mentem oda hozzá köszönni. elkezdtünk beszélgetni anita addig lelépett Fekiékhez.. hát ez mondjuk mindennek mondható volt csak beszélgetésnek nem hisz olyan kínos volt számomra az egész felállás. kb olyan 10-15 percet beszélhettünk utána anitát ki kellett mentenem Fekiék marhulásiból.
ma emesenen megint úgy köszönt el Roli hogy "hercegnőm nekem most mennem kell" én meg csak poénból "hercegemnek" szólítottam. és visszaírt egy olyat hogy "ezentúl én leszek az ő hercegnője". a fene tud kiigazodni rajta.
next post
boys.boys.boys.problems.
a tököm tele van a 11/f-el. hát ilyen nincs. Roli egyik osztálytársa Gabi akit már régről ismerek még annó kilencedikben majdnem össze jöttem a bátyjával. most kijelentette hogy nem-e lehetne több közöttünk mint barátság. és természetesen visszautasítottam de akkor még nem tudtam miért.
oké.. ugyebár bejárok hozzájuk infóra és ott megtetszettem még egy 11.effesnek. hát szegénykém elég csúnya, és mint utóbb kiderült Gabinak és Papp-nak sem volt eddig még komolyabb barátnője és elég naivak. na igen és én töröm össze a szívüket. next-> papp egy szombati napon elhívott sörözni mondtam neki hogy oké, semmi akadálya.. persze gabinak a csőrét bazta sőt rolinak is. szerdán roli rákérdezett hogy vannak-e komolyabb szándékaim pappal.. nem tudom miért érdeklődött.. de közöltem vele hogy nincsenek mert mást szeretek..
folyt. köv. the next post

drive.
Először is ott kezdem hogy március 3-án átmentem KRESZ vizsgán harmadjára :)
Azóta elkezdtem a vezetést 10-e óta. Rutin pályán, BMW-t vezetek és tökre élvezem. Az oktató is nagyon jó fej imádom, 38 éves, tök helyes, - letagadhatna egy 10 évet simán - és a feneke sem rossz. :P nem mintha azt nézném. xD magán életéről már egy regényt írhatnék.:D rockot üvöltet az autóban. de volt már egy pár aranyos szitum vele:D
mi van?
semmi a feneked csodálom.
tudom hogy jó.
jah bocsi xD
mikor szeretnéd hogy mennyjek?
most rögtön. *akis türelmetlen:D*
nah lényegtelen ettől függetlenül most 25-én rutinvizsga, természetesen megbuktam -.- de nem csak én hanem egy másik csaj is és ő is ilyen kisebb hibával meg akkor még egy srác is aki lefullasztotta az autót szal 5:2 az arány akik átmentek :Dmert mért ne egy hárpiát kellett kifognom.. és 30 centinél távolabb áltam meg a padkától és ezér meghúzott.
neem baj Gyula épp ma hívott hogy jövőhét péntekre vagyok kiírva vizsgázni és most pénteken már megyek is városba vezetni szal drukkolni:D
pás.

replay.
hát ez nem semmi kérem szépen megint jól elfelejtettem irogatni de, akkor most nem egy bejegyzésbe sűrítem hanem háromba négybe esetleg ötbe hatba az elműlt hónap eseményeit. kezdeném azzal hogy:
nem tudok elmenni LM.C koncertre és kezdek megőrülni. az ok amiért nem tudok elmenni mivel lógnak nekem pénzzel 4200forinttal és most az tök jól jönne hogy ki tudnám pótolni egy ezressel és meg lenne a jegy ára. nem akarok még1x szólni az illetőnek mert tökre szeretem és nem akarok emiatt haragban lenni vele. Bonnie persze mondja hogy nem haragudna meg, meg sötöbö de már kétszer szóltam harmadjára elég cinkes lenne a dolog.
szóval anna a határán vagyok hogy megszűnök létezni -.-"

2010. február 20., szombat
háth... nah bocsmá.
tök régen írtam ami azt jelenti hogy nem történt velem semmi érdekes.
vagyis történt de az mégsem érdekes. én mégis leírom.
ismét összetörtem egy gyermek szívet. az egyik legjobb barátom vallot szerelmet.. hát fasza mondhatom.. ráadásul msn-en mert mért ne. én meg finoman próbáltam visszautasítani erremeg hogy én meg szivattam meg ilyen szövegek jöttek le. hát kösz. nah mindegy ez múlt hét csütörtökön volt-.-
jövőhét szerdán kresz faszaaa XD
nem volt gépem a héten mert sorozatos trójait dobott be szerencsétlen és szegény Yoru (igen elneveztem és? XD) nem bírta tovább a betegségeket és összeomlott tegnapra készen is lett neeem baj túléltem. így hogy nem volt itt több időm volt olvasásra meg 11 órás alvásokra. csütörtökön bementem Mogyorósiné órájára infóra... hát persze 11/f mert miért is ne? kedvenc osztályom.. de tényleg XD az idióták.. pálinkával kínáltak de ezt csak mellékesen jegyzem meg :D adatbázist vettük, éshát szegénykéim tavaly is vették és halvány lila gőzük nem volt az egészről.. én a kis stréber aki először használta.. persze tudta és megértette XD na neeem baj minden csütörtök 8. órát ott töltök faszaaa XD
nah pápá

2010. január 26., kedd
Nyappy... Happy... Boldog
Namármost.. régen írtam nah mindegy, a lényeg hogy még élek.:)
Eddig semmi érdekes nem törént ezért nem írtam, de azért azt muszály közölnöm hogy megbuktam KRESZ-en -.- ez elég gáz... nah most telebaszták műszakkal a tesztet és így lett 60 pontom. nem volt szerncsém. de büszke vagyok magamra mivel 3 pontos kérdést nem rontottam. nem ez a boldogság oka nyugi XD.
Boldog azért vagyok mert megismertem egy srácot. hát ugye együtt van föcink. kicsit hülye, kicsit sokat beszél de imádni való az a kishalnyelő fradista :D. megengedte h ha kiutálnának itthonról odaköltözzek :D
óóóh már megint msnen képzelem magam XD sok a smile. nagyon belezúgtam amúgy Rolinak hívják
nah pááás

2010. január 7., csütörtök
damn.
nem hiszem el. elegem van. olyan fáradt vagyok... 2 óra és még mindig van egy lecke marketingből amit ki kell dolgoznom. ekkora szívást. mindezt azért mert Gyurinak most támadt kedve beszélgetni 11-ig -.-. de nem baj örülök neki. eleve hamarabb feljött, és most olyan 3 órán keresztül dumáltunk msn-en. pénteken talizunk is bár csak 45 percre de ez is valami. amikor mondtam neki h még tanulnom kell kiakadt és leszidott hogy mért nem szóltam. annyit modntam neki hogy nem számít.
Anita is tanul elvileg. a kis fogyókúrás társ.:3 ma csoki meg karamella^^ XD
nah pussz

life.
Láttam egy doramát ami az iskolai terrorizálásról szólt. Iszonyatosan megérintett. Már nem azért mert én piszkálok valakit...
Nos szóval most ez ógy jött ide hogy van egy csaj az osztályba. Évi. Nekem az égadta világon semmi bajom nincs vele. Mért lenne soha a büdös életbe nem ártott nekem... sőt el kell hogy mondjam h az osztályból senkinek, csak egy hülye félreértés miatt most az osztály 2/3a utálja és kibeszéli a háta mögött... köztük Móni is. Mondjuk álítólag ő egyszer németórán bevallotta hogy kétszínű. Hát nem tudom.
Végülis Évinek talán a legnehezebb az osztályban... nem részletezem miért de köztük van az is hogy mindennap dolgozik O.O Tudom milyen az. Sőt azt is tudom h milyen ha senki nem szeret az osztályba. Én nem szeretném ha megbukna amiatt hogy nem jár be suliba mindössze azért mert nincs kedve. A szemébe biztos vagyok benne hogy nem vagyok más egy idiótánál de nem érdekel :) NEKEM NINCS BAJOM VELE, SŐT BÍROM A BÚRÁJÁT!^^ Azt azért még hozzátenném hogy ma leültem mellé törin és egy páran úgy néztek rám mint a véresrongyra. :S Nem érdekel.

2010. január 3., vasárnap
Nyappy Nyew Year =^.^=
Nippon Groove Pest, Vörös Yuk^^
Nah szóval..
Úgy kezdőtött ugye, hogy anyu hajnali 9-kor keltett és mondta h keljek már mert dél van... *hát igen szeret kamuzni ha az időről van szó-.-"*
Najó mondom nagy nehezen kikászpálódtam.
Befejeztem egy két karkötőt unalmamba, meg csináltam egyet Neko-nak is.
Dél van megebédeltünk.
Anyuék telefonáltak Kunszentmiklósra hogy mikorra mehetnek és mondta a Szilvi h tőle már 2-re is.
El is mentek fél 3-kor, én meg hangolódtam.:3
Csuma hangerőn bömböltettem Versailles-t, Gothika-t, LM.C-t the GazettE-t... meg minden ilyen ehhez hasonló fincsiséget, egészen 4ig.
4-kor elmentem pancsizni, hajatmostni, ruhát keresni*nem kellett nagyon keresni mert Bonnie-val már egy héttel előtte megbeszéltük hogy mibe megyünk :3.
Belőttem a hajam nagy fehér nyuszis hajpántot pakoltam bele.
5kor elindultam a buszmegállóba, - de abba amelyiket csak halványan tudtam h hol van xĐ - ráadásul korom sötét volt *-*. Úgy örültem mikor meghallottam magam mögött loholni a kutyáim <3
Az egyik nagy és az egyik kicsi el is kísért a buszmegállóba, és megvárták velem a buszt :3.
Szóval a fél 6-os busszal mentem Kecskemétre.
Ott egy órát vártam a vonatra, és gó Pest.
A Nyugatiban már várt: Bonnie, Rika-chan és Neko-bitch *aki nem mellesleg talpig lilában volt és lerendezett egy hisztit hogy ő h néz ki -.-"
Kóvályogtunk egy sort a tömegben h vajon merre is lehet a 109-es busz... követtük a fura kinézetű embereket. :Đ
Na de végül meglett és oda is találtunk, a Vörös Yuk-hoz.
Már 9 óra volt és kezdték beengedni a népet... mi meg kint áltunk.. vártunk... vártunk, mert Neko-nak telefonált az egyik ismije h ő is jön és h mindjárt ott lesz... vártunk... vártunk már mindenki bement, 50 perc fagyoskodás után najó mannyünk be majd jön.
Bementünk de váá egy üveg "páleszt" be kéne csempészni. Rika úgy csempészte be h még én sem láttam h hogy. XD
Kibontottuk a páleszt de nem pálesz volt benne hanem pezsgőnek mondott enyhén szénsavas bor ízű izé XD
Jó vettünk piát, erre Bonnie-nak elkezdett fájni a feje és én meg elkoboztam tőle a gyógyszert O.O
Mit csináltunk volna ott szegénykémmel ha bekábul T.T
Nah szal hát sok sz@r szám volt XD
Na de azt látni kellett volna amikor mi meghallottunk valami tombolósabb számot, -> mint a hülyegyerekek, pattantunk fel a székből semmivel nem törődve visítozva rohantunk a táncterembe, és üvöltözve, ugrándozva táncoltunk :3 Ha jött a tuc-tuc mi amilyen gyorsan bementünk, olyan gyorsan elis viharoztunk XD
Éjfélkor újévi fogadalmakat tettünk:3
Megfogadtam Neko-nak hogy valahogy segítek megszerezni neki Matsu-t még aznap.
Fél 4kor Bonnie-ék elmentek és 3-an maradtunk neko, Zsani meg én dehát Zsani-t csak akkor láttuk amikor épp a piálásból jött, de ő bizonygatta, h józan :Đ *tuggya ki hiszi el... akinek 6 bolond anyja van XĐ*
Nah szal betartottam Nekonak tett ígéretem:3 odamentem Matsu-hoz, és elregéltem neki a dolgokat, bár szegény elég kába volt szal nem tom mit fogott fel a monológomból és mit nem:3
Telt múlt az idő... Háromnegyed 6 és már zárnak erre matsu odajött Neko-hoz és megadta neki a számát.. sineeen van :3
Megyünk nagyba a buszmegállóba de nem igazán találtuk meg és odamentem egy nénihez aki kicsit megrémült mikor meglátottXD megisértem..
Nah felszáltunk a buszra, és ott száltunk le ahol a tömeg :3
Én mentem a Nyugatiba, Neko meg Orsival és Zsanival a Déli elé vette az irányt. Amint utóbb kiderült Neko olyan metró vagonba szállt ahol valami büdös bomladozó izé volt:3 egy fujjogó plázapicsával kísérve:3 *utálom a plázapicsket de nagyon^^*
Nah nekem meg várnom kellett a vonatra... egyedül... sétálgattam és megijedtem és megkérdeztem egy kalaúznak öltözött bácsit h fellehete már szállni a vonata *majdnem 1 órával az indulás előtt:3*
ÉÉÉÉs fellehettett befaltam egy akkora szendvicset mint a fél karom *szokásomhoz híven a korai reggeli szükséges :3*
Ülök...ülök.. majd el alszok... 10 percel később indult az a hülye vonat és még fűtés sem volt, de még mindig jobb mink kint a gonosz bácsik közelében, fagyoskodni^^"
Nah végül elindult a vonat, de úgy féltem h elalszok O.O *szegedivonat*
Bömbölt a fülemben a zene de csak el-el aludtam XĐ.
Jött a kalauz bácsi úgy megilyesztet T.T MENEEET JEGYEEEKET.
Nah végül Kecskemétre értünk. Ismét.. vártam vártam vártam... 1 ÓRA 20 PERCET T.T
Utálok várni.. Nah mindegy 10-re haza is értem. És elkamáltam anyuéknak hogy milyen volt a Kecskeméti DISCO ^^" Hát igen.. úgy tudták ott vok.. nah mindegy nagy nehezen kitaláltam a dolgokat, és bejöttem a szobámba netezni de csak délig bírtam utána lefeküdtem aludni és egészen másnap reggel 9ig aludtam O.O Elég durva.. :3 deee nagyon jó volt!!!
PUSSZ és pszt :P

2010. Január 30. Gothika koncert, Kék Yuk-ban utána Nippon Shoxx After party^^ OTT LESZEK NEM HAGYOM KI :3
2010. április 10. LM.C koncert, Diesel-ben. OTT IS OTT LESZEK, EZT SEM HAGYHATOM KI!:3
Anti Fitness Club - Más ölel át
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)